Who cast that first fateful tomato that started the La Tomatina revolution? The reality is no one knows. Maybe it was an anti-Franco rebellion, or a carnival that got out of hand. According to the most popular version of the story, during the 1945 festival of Los Gigantes (a giant paper mâché puppet parade), locals were looking to stage a brawl to get some attention. They happened upon a vegetable cart nearby and started hurling ripe tomatoes. Innocent onlookers got involved until the scene escalated into a massive melee of flying fruit. The instigators had to repay the tomato vendors, but that didn't stop the recurrence of more tomato fights—and the birth of a new tradition.
Fearful of an unruly escalation, authorities enacted, relaxed, and then reinstated a series of bans in the 1950s. In 1951, locals who defied the law were imprisoned until public outcry called for their release. The most famous effrontery to the tomato bans happened in 1957 when proponents held a mock tomato funeral complete with a coffin and procession. After 1957, the local government decided to roll with the punches, set a few rules in place, and embraced the wacky tradition.
Though the tomatoes take center stage, a week of festivities lead up to the final showdown. It's a celebration of Buñol's patron saints, the Virgin Mary and St. Louis Bertrand, with street parades, music, and fireworks in joyous Spanish fashion. To build up your strength for the impending brawl, an epic paella is served on the eve of the battle, showcasing an iconic Valencian dish of rice, seafood, saffron, and olive oil.
Today, this unfettered festival has some measure of order. Organizers have gone so far as to cultivate a special variety of unpalatable tomatoes just for the annual event. Festivities kick off around 10 a.m. when participants race to grab a ham fixed atop a greasy pole. Onlookers hose the scramblers with water while singing and dancing in the streets. When the church bell strikes noon, trucks packed with tomatoes roll into town, while chants of "To-ma-te, to-ma-te!" reach a crescendo.
Then, with the firing of a water cannon, the main event begins. That's the green light for crushing and launching tomatoes in all-out attacks against fellow participants. Long distance tomato lobbers, point-blank assassins, and medium range hook shots. Whatever your technique, by the time it's over, you will look (and feel) quite different. Nearly an hour later, tomato-soaked bombers are left to play in a sea of squishy street salsa with little left resembling a tomato to be found. A second cannon shot signals the end of the battle. | Vajon ki hajította el azt a végzetes paradicsomot, ami a La Tomatina-felkelést elindította? Az igazság az, hogy senki se tudja. Lehet, hogy Franco-ellenes lázadás volt, vagy egy mulatság, ami kicsúszott a szervezők kezéből. A történet legnépszerűbb változata az, hogy az 1945-ös Los Gigantes fesztivál alatt (ami egy hatalmas papírmasébábu fesztivál) a helyiek verekedést akartak szítani, hogy némi figyelmet vonjanak magukra. Véletlenül találtak a közelben egy paradicsomos kordét, így elkezdtek érett paradicsomokkal hajigálózni. Ártatlan nézők is belekeveredtek, mígnem a helyzet komoly paradicsomhajigáló verekedéssé fajult. A kezdeményezőknek meg kellett a paradicsomkereskedők kárát téríteni, de ez nem vette elejét a további paradicsom-csatáknak, és egy új hagyomány létrejöttének. Attól tartva, hogy ellenőrizhetetlenül elfajulnak az események, a hatóságok az 1950-es években bevezettek, majd lazítottak, majd ismét bevezettek egy sor tilalmat. A tilalmat megszegő helybélieket 1951-ben bebörtönözték, egészen addig, amíg a közfelháborodás ki nem kényszerítette szabadonbocsátásukat. A paradicsomtilalom leghíresebb kicsúfolására 1957-ben került sor, amikor a hagyomány hívei csúfondáros paradicsomtemetést szerveztek, ahol még koporsó és gyászmenet is szerepelt. 1957-ben a helyi kormányzat úgy döntött, hogy elviseli a csapásokat, bevezetett néhány szabályt, és felvállalta a dilis hagyományt. Bár a paradicsom játssza a főszerepet, a végső eseményt egyhetes ünnepségsor vezeti be, ami Buñol védőszentjeinek, Szűz Máriának és Szt. Lajos Bertrandnak az ünnepe, amelyen utcai felvonulásokat, zenés eseményeket és tüzijátékot szerveznek vidám spanyol szokások szerint. Hogy fokozzák a résztvevők erejét a közelgő verekedéshez, a csata előestéjén Valencia szimbolikus rizses, tengeri csemegés, zsályás és olívaolajos ételét, egy eposzi méretű paellát tálalnak fel. Manapság ennek a fékevesztett ünnepségnek is van bizonyos rendje. A szervezők egészen odáig mentek, hogy csak erre az eseményre kitermesztettek egy speciális, ehetetlen paradicsomfajtát. Az örömünnep délelőtt tíz óra körül veszi kezdetét, amikor a résztvevők nekiiramodnak, hogy megszerezzenek egy darab szalonnát, amit egy zsírtól lucskos oszlop tetejére erősítettek. A nézők az utcán énekelve és táncolva tömlőkből locsolják a küzdőket. Amikor a templomtorony harangja delet üt, paradicsomokkal teli teherautók érkeznek a városba, és a rigmus „To-ma-te, to-ma-te!” eléri tetőfokát. Ezt követően egy vízágyú lövésével elkezdődik a fő esemény. Ez adja meg a jelet ahhoz, hogy paradicsomhajigálással és paradicsomzúzással egymásnak essenek a küzdők. Hosszútávú paradicsomvetők, halálpontos gyilkosok és középtávú horgosok. Akármi legyen is a technikájuk, a résztvevők egészen másképpen néznek ki (és másképpen érzik magukat), mire az egész végetér. Közel egy óra elteltével a paradicsomtól véres bombázóknak csak a pépes utcai paradicsomszósz marad a küzdelemhez, ahol alig maradt már bármi, ami paradicsomhoz volna hasonlatos. A vízágyú második lövése vet véget a csatának. |